Ma egy viszonylag nyugodt napunk volt kevés izgalommal. Reggeli ima után elmentünk misére, majd takarítás után felmentem egyet imázni. Eléggé nyomasztó a számomra, hogy még mindig nem tudom, hogy merre van az előre, és mit kellene tegyek. Olyan bizonytalan ez az egész helyzet, hogy akkor most megyek-e, maradok-e, mikor meddig és hol fogok tartózkodni. Személy szerint jóformán bármilyen változatra nyitott lennék, akár a menésre, akár a maradásra, akár a máshova, akár a hazautazásra, tehát lehetőség bőven van, csak épp nem tudom, hogy melyik lenne a jó döntés, és hogy melyik ezek közül az, amelyiket Isten szeretné, s jónak gondolja a számomra. Eléggé össze vagyok zavarodva, viszont teljesen biztos vagyok benne, hogy a saját eszemmel akkor sem fogom tudni megoldani a problémát és kitalálni, hogy mit csináljak, ha tízszer ennyit gondolkodok rajta, így átadtam újra az egészet Istennek, hogy intézzen mindent a saját tervei alapján, mert az lesz a legjobb mindenkinek, de majd vezessen egyértelmű jelek alapján, hogy valóban fel is ismerhessem, hogy mi az Ő akarata.
Délután ma is volt imacsoport. Lorna vezette, és amióta elment a nővér, határozottan ez az imacsoport tetszett a legjobban, pedig ma is mondtak rózsafüzért, de hihetetlen módon sikerült megússzam, hogy én kelljen vezessek egy tizedet, úgyhogy ennek már eleve örültem, de amúgy önmagában a többi rész is sokkal jobban tetszett. Szerettem a dalokat, amiket énekeltünk, és a Szentírási részről, amit felolvastak is egész érdekes beszélgetés alakult ki, szóval ezt a mai délutánt kivételesen nem bántam nagyon. Utána teát és kávét szolgáltunk fel a csoport tagjainak, mert a hónap utolsó keddje volt, ami azt jelenti, hogy utána maradnak egy kis beszélgetésre. Volt egy kis sütemény, amit szintén Lorna hozott, meg készítettünk nekik innivalót: három teát és egy kávét, ugyanis ma csak négyen voltak. Elkezdtek beszélgetni, s annyira jól érezték magukat, hogy még egy óra múlva is ott voltak a legtöbben. A régi háborús időkről meg minden egyébről is csevegtek. Sokáig ott ültem bent, és hallgattam őket, érdekes volt az ő szempontjukból is megtudni valamit arról az időszakról, de aztán hamar témát váltottak és számos egyéb dolog is szóba került. Gittának volt még egy megjegyzése, amit nagyon érdekesnek találtam. Miután bevittem az innivalót, egyszer csak hirtelen megkérdezte, hogy táncolok-e. Mondtam, hogy igen, otthon rendszeresen táncoltam. Elmosolyodott, s azt mondta, hogy tudta, mert valahogy látszik a mozdulataimon. Ezt nagyon érdekesnek találtam, mert tény, hogy nagyon szeretek táncolni (különösen a társasági táncot szeretem, bár a nyári tábor óta a néptáncban is látok újra némi lehetőséget), meg ha egyedül vagyok, és nem lát senki, akkor itt is szívesen fordulok kettőt, vagy lépek néhány tánclépést, de ha tudom, hogy emberek között vagyok, akkor sosem teszem, de ezek szerint azon kívül is láthat valamit rajtam. Sosem gondoltam bele, hogy mégis miben jelenhet ez meg a külsőn, de tény és való, hogy nem ő az első, aki erre így rákérdezett, mert egyszer volt még egy lány, aki egyáltalán nem ismert, s kb. a második kérdése volt ugyanez, s mikor visszakérdeztem, hogy miből gondolja, akkor azt mondta, hogy egyszerűen ahogy állok, arról látta. Nem különösebben volt aztán folytatása ennek a témának, de attól még nagyon érdekesnek találtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése