Mivel hétfő van, ezért úgy keltem, hogy 7:20-ra leérjek a kápolnába a kora reggeli imára, ami után a reggeli kellene jöjjön még a 8:15-ös közös ima előtt. Nagyon álmos voltam, de felöltöztem és lementem, viszont legnagyobb meglepetésemre teljesen üres volt a kápolna, pedig még késtem is pár percet. Amikor indultam vissza a lépcsőn, találkoztam Tündével, aki szintén azon aggódott, hogy elkésett, de megnyugtattam, hogy a nővér sehol sincs, majd miután még pár percig nem jött ki a szobából, nyugtáztuk, hogy elaludt, elfelejtette vagy egyszerűen nem akart most reggel korán találkozni, de nem szólt róla este. Hogy hasznosan töltsem az így nyert időt, felmentem a szobámba és levittem a szoknyáimat mosni, mert már igen rájuk fért. Amikor elérkezett végül a reggeli ima ideje, kiderült, hogy a nővér valóban elfelejtette a korábbi találkozót, pedig ébren volt, mert különböző fájdalmak miatt fél éjszaka nem aludt. Elmondtuk együtt az imát, aztán a zsolozsmát is, majd reggelizni mentünk. Mise után, amikor a tizenegy órás találkozónk volt, a zsolozsmáról és a különböző imákról mesélt a nővér, és mivel a szeme környékén még mindig nagyon fájt neki, megkért minket, hogy imádkozzunk érte. Ez eléggé meglepett minket, mert nem nagyon voltunk ilyesmire felkészülve annak ellenére, hogy már a gyógyító imáról is sokat beszélt, és arról, hogy ez is feladata a közösségnek. Elmondta röviden, hogy mit hogy csinálhatunk a legegyszerűbben, majd megkért, hogy imádkozzunk érte. Tündével összenéztünk, hogy akkor most mi is legyen, majd mikor láttam, hogy legalább annyira össze van zavarodva ettől ő is, mint én, akkor elkezdtem én az imát, s mondtam is, ahogy tudtam. Kicsit furcsa és szokatlan is volt angolul imádkozni, de mégsem jelentett épp akkora nehézséget, mint először gondoltam, amúgy meg igyekeztem a bizonytalanságom ellenére is lehetőleg érthetően és határozottan beszélni. Mire befejeztük, arra András is visszaérkezett a bevásárlásból, így utána már nem sokat beszéltünk róla, de azt még elmondta a nővér, hogy határozottabban jobban érzi magát, aminek azért örültem, bár nem igazán éreztem, hogy ebben nekem bármi szerepem is lett volna.
Délben, mikor a lenti tennivalóimmal nagyjából már végeztem, és felfele indultam a szobába, megkért Tünde, hogy segítsek neki, mert fordítani kellene, amit a nővérrel beszélnek. A kápolnában voltak, s ahogy én is odamentem, hogy segítsek nekik, hát egyszer csengetnek. Én voltam a leggyorsabb, így elsőként értem az ajtóhoz, viszont addigra Kriszta is odajött. Egy férfi állt a ház előtt, én kérdőn néztem Krisztára, aki mondta, hogy nem ismeri, de kérdezzem meg, mit akar. A nővért kereste, én mondtam, hogy a kápolnában van, és beengedtem a házba. Beszélgettek ők egy keveset, majd a nővér behívta, leültette a kápolnában, és hívott minket is, hogy imádkozzunk érte gyógylásért. Elég hosszasan imádkoztunk hárman, majd miután befejeztük, elmondta, hogy sokkal jobb lett, megköszönte nagyon szépen, beszélgetett még egy keveset a nővérrel, majd elment. Annyira érdekes volt ez az egész, alig egy pár órája kért meg minket a nővér, hogy imádkozzunk érte, s azt se tudtuk, mit csináljunk, most meg már a második ilyen jellegű imán is túl voltunk. Nagyon érdekesnek találtam azt is, hogy egyszerűen csak jön és becsenget valaki, hogy ilyen és ilyen problémája van, mi meg imádkozunk érte, picit olyan érzésem volt abban a pillanatban, mintha ez egyfajta orvosi rendelő lenne, csak itt épp ima által gyógyulnak az emberek, amúgy meg természetes, hogy ha van egy lelki közösség valahol, az igyekszik mindenben segíteni az embereket, de ezt azért akkor se gondoltam volna, hogy ilyen egyszerűen megy.
A délután második fele szintén nagyon gyorsan eltelt, megkért a nővér, hogy válogassak szét neki valamilyen aprópénzeket, és nézzem meg egy olyan három doboznyi írószerről, hogy még jók-e, így fent az asztalomnál próbálgattam a tollakat, egyiket a másik után, majd pénzérméket számolgattam. Forintok és eurócentek voltak többnyire, de került még egy darab amerikai érme is, és azon kívül 6 rúpia. Olyan érdekes volt, mert életemben először láttam és fogtam indiai pénzt, és volt egy nagyon különleges érzésem, amikor megnéztem alaposabban, de nem tudom elmagyarázni, kicsit olyan volt, mintha már elkezdődött volna az, ami korábban még elképzelhetetlen volt, hisz régebb mindig filmeken láttam indiai embereket, itt Angliában pedig sok helyen sétálnak az utcán, azon kívül pedig most még indiai pénz is járt a kezemben, amit egy éve még el se tudtam volna képzelni. Nem tudom pontosan elmagyarázni, hogy mit éreztem, de valami olyan volt bennem, hogy ennek még nincs vége, lesz ez még ennél több is, bár ez csak egy olyan az agyamon hirtelen átvillanó gondolat volt, és nem biztos, hogy van jelentősége, de nem tudtam nem felfigyelni rá.
A közös estebéd után a nővér szeretett volna dalokat gyakorolni velünk, és elpróbáltunk néhányat, hogy majd tudjunk legközelebb énekelni (bár nem igazán értettem, hogy pontosan milyen alkalomra is készülünk). Egy olyan négy dal után azonban szólt, hogy elfáradt, és felmegy lefeküdni (kicsit aggódtam érte, mert az utóbbi időben nagyon fáradékony, és nagyon remélem, hogy nincs semmi komolyabb baja), viszont mi Tündével lent maradtunk az irodában, és mivel kért, hogy zongorázzak neki, folytattuk a dicsőítést az elején zongoraszó mellett, majd miután belemerült az internetes oldalakba, utána már nem dalokat énekeltem, hanem egyszerűen csak ütöttem egymás után a hangokat, ahogy éppen jött, s nagyon jól esett egyet csak úgy játszani. Ezzel elég sok idő eltelt, így utána már csak vacsoráztunk és jöttünk is fel az emeletre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése