Arra ébredtem reggel, hogy ömlik az eső, úgy, mint még egyszer se, amióta itt vagyok, és nem is látszott valószínűnek, hogy egyhamar eláll. Lementünk az imára, majd reggeliztünk, és utána misére mentünk. Mire elindultunk volna, arra teljesen elállt az eső, kisütött a nap, és egész nap végig ragyogó idő volt. Annyira forrón sütött egy adott ponton, mintha nem is Angliában lennék, hanem valahol Közép-Európában, és aztán ki is tartott a jó idő egészen estig. Mise után ma is bementünk még egy kicsit a kápolnába imádkozni. Most kivételesen Kriszta is ott volt, és kivette az oltári szentséget, úgyhogy egy külön kis szentségimádásunk is volt. Mind arra a kérdésre keresem a választ, hogy vajon mi Isten akarata, hogy szeretné-e, ha továbbra is itt maradnék, vagy az a jobb, ha hazamegyek a hónap lejárta után, de nem kapok választ. Már egy hete itt vagyok, és nagyon jól telik, olyan otthonosan érzem magam, mintha már hónapok óta itt lennék, és az is elképesztő, hogy ilyen rövid idő alatt mennyire jól összeszoktunk. Itt élünk öten egy házban, mindenki más és más, a nővér meg ráadásul más nyelvet is beszél, és mégis olyan jó az összhang, olyan, mint egy igazi család, hihetetlen, hogy mennyire érezzük egymást, mármint a ház különböző helyeiről származó zajokból egyből meg tudjuk mondani, hogy ki hol jár, mit csinál, meg már egymás szokásait is megismertük, és nekem személy szerint senkinek semmilyen szokása vagy mániája nem tűnik zavarónak, mármint persze, hogy itt is mindenkinek másmilyen bogara van, de szerintem teljesen el tudom az övéket fogadni, s nekik sem tűnt úgy, hogy zavarná őket az, ami esetleg nálam furcsa. Engem nagyon meglepett ez, hogy mennyire hamar jóba lettem mindenkivel, mivel erre vonatkoztak korábban a legnagyobb félelmeim, hogy nem fognak elfogadni, s nehezen fogjuk elviselni egymást a házban, merthát korábban sosem volt még olyan tapasztalatom, hogy vadidegenekkel éljek hosszabb távol egy háztartásban, és ez ne azért történjen, mert épp kiadom az egyik szobát, hanem tényleg minden anyagi haszon nélkül, lelki alapon közösségként éljünk együtt. Most egyértelműen azt látom, hogy teljesen alaptalanok voltak ezek a félelmek, és nemcsak nem merült fel eddig semmilyen erre utaló probléma, de tényleg már-már családként tudok ezekre az emberekre gondolni már egy hét után is, és ez egy nagyon különleges tapasztalat, amit mindenképpen kár lett volna kihagyni, még ha talán csak rövid ideig is leszek velük, bár ezt tényleg nem tudnám most megmondani. Nagyon sokat imádkoztam érte, de valahogy nem jött eddig semmilyen válasz, ma délelőtt sem.
Ima után beszélgettünk egy keveset a nővérrel. Mondta, hogy a házimunka befejezése után menjünk ma is ki az utcára, és imádkozzunk ott az emberekért. A mai feladatom a középső emeleti fürdő kitakarítása volt, és a lépcsőkorlátnak a letörlése, a kettő együtt nem került egy félórába, úgyhogy meglehetősen hamar elkészültem. Nagyon tetszik az, hogy annak ellenére, hogy a ház szerintem hatalmas, mégsincs olyan sok házimunka, mert öten vagyunk, és mindenki kiveszi a részét, és mindenki szó nélkül meg is teszi a dolgát, mindenkinek van főzős napja, és mindenkinek jut fürdőtakarítás is, mert az is több van, meg másmilyen feladatok is, de mégse megterhelő, és tényleg mosolyogva el lehet végezni. Ahogy elkészültünk, elindultunk Tündével a High Streetre. Elmondtuk az imát, ahogy a múltkor is, de nem jött senki se oda hozzánk. Ahogy befejeztük, elmentünk még Krisztával elintézni a hétvégi nagy bevásárlást. Krisztának kellett vásárolni a szombati, nekem a vasárnapi ebédhez, és még egyebeket is kellett vegyünk a házhoz. A 99 penny-s üzletben találtam még egy nagyon szuper angol értelmezőszótárt is, amit végül megvettem, mert nagyon hasznosnak tűnt. Ahogy visszaértünk a boltlátogatásból és bevásárlásból, kipakoltuk és a helyére tettük a dolgokat, majd evés után elmentünk még egyet sétálni. Kriszta azt mondta, hogy megmutatja nekünk a parkot. Nem kellett nagyon messze menni, és gyönyörű szép, helyenként vadregényes, helyenként meg egyszerűen csak mezőszerű park volt. Olyan nagyon természetközeli otthoni dombokra emlékeztető hangulata volt az egésznek. Hatalmas nyílt terek, fák, bokrok, s az úton lefele térve kis patak, mellette ösvény, virágok, éppen érni kezdő szeder és sok minden más...
Nagyon hangulatos volt, körbesétáltuk a nagyrészét, majd kifele jövet a tó felé kanyarodtunk, ahol megnéztük a kiskacsákat és a hattyúkat, majd még egy mesés virágoskertet is.
Visszafele a közösségről és a nővér jövőre vonatkozó terveiről beszélgettünk. Mikor szóba jönnek a különféle szolgálatok, és az itteni normális életre jellemző programok, akkor valahogy mindig az az érzésem, hogy szeretnék része lenni, és szeretném én is csinálni, de nem tudom, hogy ez az érzés hány százalékban jön tőlem és hány százalékban Istentől, úgyhogy még inkább nem figyelek rá túlságosan. Mindenképpen sokkal jobban örülnék neki, ha imában kapnék valamilyen megerősítést vagy választ.
Ahogy visszaértünk a házhoz, még tollasoztunk egyet Tündével. Igazából Andrásnak ígértem még délben, hogy játszok vele, mert mindenképpen szeretne valamit mozogni, s ez jó lehetőség lenne rá, de mire visszajöttünk, arra már valószínűleg elment a kedve, mert azt mondta, hogy most nem játszik, így mentünk ki Tündével ketten "épp csak egy negyedórára", de kb. egy órán keresztül tollasoztunk, és nagyon jól esett a mozgás, úgyhogy nem siettünk befele annál is inkább, mert gyönyörű szép idő volt, így csak sötétedés előtt kicsivel jöttünk be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése