Az a kifejezés, ami a címben szerepel, azt jelenti, hogy ez egy hivatalosan megadott szabadnap. Rákérdeztünk, hogy mit is ünnepelnek ilyenkor, miért nemzeti ünnep, de azt mondta a nővér, hogy nincs különösebb oka, egyszerűen csak egy szabadnap a nyár közepén. Ennek ellenére reggel elég hűvös és borús volt az idő, ami kicsit elkeserített, mert az elmúlt héten végig nagyon kellemes meleg volt, és nem szerettem volna, ha most megváltozik. Szerencsére kicsit később mégis kisütött a nap, és miután visszajöttünk a miséről és teáztunk, mondta a nővér, hogy mondjunk el egy tized rózsafüzért a kertben. Én csak csóváltam a fejem, hogy nekem a szép időről valahogy sehogy se a rózsafüzér jutna az eszembe, de hát na, ha ő ezt akarta, akkor kimentünk, és elmondtuk a kinti Mária-szobor előtt. Utána külön megjegyezte, hogy nagyon szép és kellemes az idő, és hogyha akarunk, akkor kijöhetünk a kertbe valamilyen lelki olvasmányt olvasni, egyszerűen kihozunk egy széket, és ülhetünk idekint is. Ez az ötlet már sokkal jobban tetszett, és miután elintéztem a virágokat a kápolnában, és kiterítettem a megmosott ruháimat, felmentem a megkülönböztetés kurzusos jegyzeteimért és a Szentírásért, fogtam egy széket és kiültem az árnyékba. Gondoltam, hogy épp kapóra jött ez a lehetőség, mert miután egyre jobban kezd szorítani az idő, és mindenképpen döntenem kell, úgy gondoltam péntek este, hogy következő vasárnapig igyekszek eldönteni, hogy mit csinálok a továbbiakban. Szombaton és vasárnap azon kívül, hogy imádkoztam a döntésért, nem sok különöset tettem. Próbáltam visszagondolni az első hetekre, a különféle benyomásaimra, érzéseimre stb, de ez nem elég a döntéshez, így elhatároztam, hogy újra előveszem a megkülönböztetési módszereket, hisz Sziszi is biztosan ezt mondaná, hogy ez alapján döntsem el. Úgy gondoltam, hogy akkor ezt a hetet erre szánom, és már hétfőn mindenképpen el akartam kezdeni, a kert pedig különösen is jó és nyugodt helynek bizonyult a mérlegeléshez. Mondjuk egy idő után rájöttem, hogy a szék nem túl praktikus, így felmentem a sátorlapért a szobába, és kifeküdtem vele a fűre. Az egyetlen problémát az okozta, hogy a nap egyre magasabbra emelkedett az égen, az árnyék meg egyre csökkent a füvön, így folyamatosan költöznöm kellett. Mondta is Tünde, hogy akárhányszor kinézett, mindig máshol feküdtem, de hát nem volt mit tenni, mert a nap annyira forrón sütött, hogy nem lehetett bírni. Amúgy kimondottan kellemesen telt nekem ott, s legalább a jegyzeteimet átnéztem egy kicsit, mielőtt nekifogtam az írásbeli résznek. Érdekes volt, mert ahogy elkezdtem írni a pro és contra érveket, valahogy mind olyasmi jutott eszembe, ami pozitív, és valahogy az volt bennem, hogy igen, szeretnék maradni, és csak az előnyeit látom ennek, mindezt annak ellenére, hogy egyre nyomottam a hangulatom, amióta péntek este kitűztem a határidőt a döntésre. Az előtt valóban könnyed és örömteli is voltam, egyszerűen örültem annak, hogy itt vagyok, és éltem a közösségbeli életet, viszont vasárnap és főleg most hétfőn ahogy elkezdtem gondolkodni a továbbiakon éreztem, hogy elég nagy teherként nehezedik rám ez az egész, és nemcsak a döntést nehezíti, de valahogy magamat is másképp érzem egy kicsit azóta. Írogattam még néhány dolgot, főleg érzéseket és benyomásokat, hisz érvből elég kevés jutott az eszembe, de első nap nem is csoda. Később eltettem a dolgokat, és felporszívóztam a nővér szobáját, amelyikben Tom épp befejezte az utolsó simításokat ami még az átalakításhoz tartozott.
Délután gitároztam egy keveset még ebéd előtt, majd kiválogattuk Krisztával a dalokat a rózsaszín énekeskönyvükből, amelyek megvannak mindkét nyelven, és akár ismerhetem is őket. Én a múlt héten már előre dolgoztam egy kicsit, és 41 dalt tudtam beazonosítani az övéik közül, amikről tudtam, hogy mi is ismerjük magyarul, de vele találtunk még további néhányat. A végén, mivel még mindig éreztem valamennyi feszültséget köztünk, bocsánatot kértem a tegnapiakért annak ellenére, hogy nem igazán éreztem magam hibásnak, de mégis szükség volt rá, mert ő viszont erre engedett fel, és látszott rajta, hogy mostmár nem neheztel, amiatt, hogy azt mertem mondani, hogy nincs egy jól vágó kés a házban. Így végül békében váltunk el, és mindenki ment a maga dolgára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése