Ma rendes időpontban találkoztunk a reggeli imához, amire amúgy nagyon nehezen keltem fel. Ahogy benyitottam a kápolnába, éreztem, hogy majd megfagyok, olyan hideg volt odabent is. A szobám viszont a tegnap esti fagyoskodások után ma reggel ismét meleg volt, mert most hajnalban is fűtöttek. Reggeli után elmentünk misére. Annak a végén ismét egy Ave Mariás dalra tették ki az Oltáriszentséget, bár ez nem a tegnapi dal volt, hanem egy másik. Sajnos nem tudom megmondani, hogy melyik milyen zeneszerzőnek a munkája, mert ezek a zenészek eléggé szegényesek voltak témák terén, így majdnem mindenik komponált egy Ave Mariát, nehogy hiány legyen belőle, bár ami azt illeti a mai darab is eléggé szépecske volt, egészen jól el lehetett volna hallgatni egy darabig, de egy idő után kikapcsolták. Tizenegyre ma is visszamentünk a házhoz, és mivel szólt a nővér, hogy ma Tünde kell tanúságot tegyen délután a csoportban, ezért elment, hogy átírja egy kicsit, de még ez előtt megkaptuk a medáljainkat, amin a közösség szimbóluma van: a galamb a szívben. A szív az Isteni szeretetet jelképezi, a galamb meg egyértelműen a Szentlelket. Az alatta levő három betű a közösség nevének a rövidítéséből jön: Messengers of the Divine Love, akikhez szombat óta mi is tartozunk, és ennek jeleként ettől arrafele viseljük a medált. Valójában hosszú ezüstláncon lenne a legszerencsésebb hordani, hogy könnyedén le lehessen venni felfele is fürdéskor és éjszakára, meg az színben is találna hozzá, de nincs ilyen láncom, így ideiglenesen horgoltam kék fonalból egy megfelelő hosszúságú szálat, ami elég erős ahhoz, hogy megtartsa, amíg beszerzek valami jobbat. Amúgy utólag arra is gondoltam, hogy lehet, hogy mégiscsak egy fekete bőrszalag lenne a legszerencsésebb, nem csak azért, mert az nem olyan drága, de azért is, mert nem kell annyira félteni se víztől, se más egyébtől, és nem utolsó sorban nem lesz hideg, ha reggel felteszem, bár mivel olyanom sincs, ez a kék marad, amíg veszek egyet.
Amikor legelőször megláttam ezt a medált Edith nyakában még annak idején Csíkban, akkor gyönyörűnek találtam, de tartottam tőle, hogy az utóbbi időszak hatására, főleg a döntés előtti hét érzelmei meg az utolsó pénteki benyomásaim miatt, sokkal inkább fogom utálni, és kényszernek, tehernek érezni ezt a láncot, mintsem lelkesen fogadott örömnek, azonban valahogy mégse tudtam utálni, egyszerűen nem lehetett, mert az, amit jelenteni szeretne, az valójában jó, csak épp az emberi szempontok mutatnak másnak dolgokat és alakítanak át mindent nem feltétlenül jó irányba, én például továbbra is hatalmas harcnak élek meg minden egyes napot, és sokkal jobban kell szenvedjek azért, hogy a hitemet megélhessem, mint eddig bármikor, és őszintén mondom, hogy még sosem voltam Istentől olyan távol megtérésem óta, mint amióta itt vagyok, azon kívül pedig nemcsak az imaidőm olyan, mint a Szahara, de továbbra is hatalmas gátként és átugorhatatlan akadályként jelentkezik számomra minden egyes kötött ima és rózsafüzér, mert azt érzem, hogy kioltják a még pislákoló hitemet is. Mindennek ellenére a medál továbbra is tetszik, és nagyon keresem, hogy mi tölthetné meg igazán tartalommal, hogy valóban azt tudjam sugározni és az lehessek az emberek fele, amit ez jelent.
Délután az imacsoport valahogy jobban telt, mint máskor. Nem tudom, mi volt az oka, de valahogy sokkal örömmel és élettel telibbnek tűnt, mint a korábbi heteken, és egyszerűen jobban éltem meg az egészet, pedig se különleges tanítás se más kiemelkedő dolog nem volt.
Este még egy különleges program is akadt, ugyanis van még két csoport, ami hosszútávon szokott működni, de eddig ott is nyári szünet volt, és mindkettő a héten indul újra. Az egyiknek ma volt az első találkozója, ez kéthetente van, és fiatal felnőtteknek szól, a másik pedig pénteken van havonta egyszer. Hét előtt kicsivel indultunk el hárman lányokul. Itt volt az Abbey-nél egy teremben, úgyhogy alig öt percet kellett menjünk. Egy fiatal (állítólag skót akcentussal beszélő) srác tartotta, aki Liverpoolból utazik ide minden alkalommal. Az elején bemutatkoztunk és elmondtunk egy rövid bevezető imát, aztán volt egy nagyon kreatív ismerkedős módszere színes cukorkákkal. Ez után meghallgattunk egy dalt, és arról beszélgettünk, hogy mit hozott fel bennünk. Ezt követően átmentünk egy másik terembe, ahol felolvasott az egyik lány egy szép, buzdító imaszerűséget, majd egy meglehetősen ronda ikon előtt (Mother of Perpetual Help, ami itt amúgy minden templomban benne van, és nagyon odáig vannak érte) pár perc imaidő volt, amihez Taizés dalokat tett elmélyítésül, ami nekem elmondhatatlanul jól esett, így csak arra figyeltem, és nem az ikonra. Végül mesélt még egy keveset a rendről, amelyiknek ő a fiatalokkal foglalkozó munkatársa, majd néhány közbenjáró ima után bezártuk az alkalmat. Annak ellenére, hogy ez nem tartozik a karizmatikus mozgalomhoz, és nem is hasonlított semmilyen korábbi imacsoportra sem, nagyon tetszett, és nem csak azért, mert ez volt az első csoport, ahol nem akartak rózsafüzért mondatni, hanem mert valóban fiatalos volt, és sok különböző dolgot előkészített. Nem ment egyes területeken nagyon mélyre, de több mindent is érintett, mindenhol elidőztünk egy keveset, aztán továbbmentünk, de ha valakit megfogott bármi is, utólag visszanézheti, mert mindent ideadott papíron. Úgy érzem, hogy bejön nekem ez a csoport, és fogunk itt még érdekes dolgokat csinálni, amik esetenként akár valamit a lelki válságaimon is segíthetnek, mert itt kb. egy óra alatt több dolog érintett meg, mint az első három hétben összesen, és ha nem is történik több, mint hogy ötleteket ad, hogy miken elmélkedjek még imaidőben, és felhoz néhány dolgot, már akkor is hatalmas segítségnek érzem, és mindenképpen szeretnék még menni.
Este még egy különleges program is akadt, ugyanis van még két csoport, ami hosszútávon szokott működni, de eddig ott is nyári szünet volt, és mindkettő a héten indul újra. Az egyiknek ma volt az első találkozója, ez kéthetente van, és fiatal felnőtteknek szól, a másik pedig pénteken van havonta egyszer. Hét előtt kicsivel indultunk el hárman lányokul. Itt volt az Abbey-nél egy teremben, úgyhogy alig öt percet kellett menjünk. Egy fiatal (állítólag skót akcentussal beszélő) srác tartotta, aki Liverpoolból utazik ide minden alkalommal. Az elején bemutatkoztunk és elmondtunk egy rövid bevezető imát, aztán volt egy nagyon kreatív ismerkedős módszere színes cukorkákkal. Ez után meghallgattunk egy dalt, és arról beszélgettünk, hogy mit hozott fel bennünk. Ezt követően átmentünk egy másik terembe, ahol felolvasott az egyik lány egy szép, buzdító imaszerűséget, majd egy meglehetősen ronda ikon előtt (Mother of Perpetual Help, ami itt amúgy minden templomban benne van, és nagyon odáig vannak érte) pár perc imaidő volt, amihez Taizés dalokat tett elmélyítésül, ami nekem elmondhatatlanul jól esett, így csak arra figyeltem, és nem az ikonra. Végül mesélt még egy keveset a rendről, amelyiknek ő a fiatalokkal foglalkozó munkatársa, majd néhány közbenjáró ima után bezártuk az alkalmat. Annak ellenére, hogy ez nem tartozik a karizmatikus mozgalomhoz, és nem is hasonlított semmilyen korábbi imacsoportra sem, nagyon tetszett, és nem csak azért, mert ez volt az első csoport, ahol nem akartak rózsafüzért mondatni, hanem mert valóban fiatalos volt, és sok különböző dolgot előkészített. Nem ment egyes területeken nagyon mélyre, de több mindent is érintett, mindenhol elidőztünk egy keveset, aztán továbbmentünk, de ha valakit megfogott bármi is, utólag visszanézheti, mert mindent ideadott papíron. Úgy érzem, hogy bejön nekem ez a csoport, és fogunk itt még érdekes dolgokat csinálni, amik esetenként akár valamit a lelki válságaimon is segíthetnek, mert itt kb. egy óra alatt több dolog érintett meg, mint az első három hétben összesen, és ha nem is történik több, mint hogy ötleteket ad, hogy miken elmélkedjek még imaidőben, és felhoz néhány dolgot, már akkor is hatalmas segítségnek érzem, és mindenképpen szeretnék még menni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése