Mivel tegnap beíratott minket a nővér a háziorvoshoz, ma már oda tudott telefonálni reggel, hogy időpontot kérjen Tündének, mivel egy ideje valamilyen kiütései vannak, és aggódott miatta, viszont mivel az orvos ugyebár angol, és fontos lenne, hogy értekezni tudjanak, megkért a nővér, hogy menjek vele, és fordítsak neki. Tizenegyre programálták, így mise után (aminek a végén nagy örömömre a szentségimádáshoz ma újra volt zene, méghozzá csodálatosan szép, és nem Ave Maria, hanem valami férfi kolostori énekre emlékeztető dal) átsétáltunk oda az amúgy eléggé közel levő rendelőhöz, és felmentünk az emeletre, ahol várnunk kellett, mert volt egy kis csúszás. Az orvos elmondhatatlanul kedves és barátságos volt, nagy szeretettel fogadott minket, és mindent érthetően elmagyarázott közben meg a végén is.
Ahogy visszamentünk a házhoz, faltunk valamit, majd én egy kis időre rá lementem a kápolnába elvégezni a személyes imámat még mielőtt elkezdenének jönni az emberek az imacsoportra. Még időben befejeztem, majd felléptem egy pár percre a szobámba, de utána már kezdték nyomni a csengőt egymás után az emberek, és le kellett menjek ajtót nyitni. Legnagyobb meglepetésemre, egy ismeretlen hölgy is érkezett, akinek miután köszöntem, megkérdezte magyarul, hogy magyar vagyok-e, majd beszélgettünk egy kicsit. Kiderült, hogy Andreának hívják, magyarországi, és néha el szokott járni a csoportba. Nagyon szimpatikusnak tűnt, és aranyos mosolygós volt, ami kicsit ritka errefelé.
A csoport után felmentem gitározni egy kicsit a szobámba, de nem tartott ez sokáig, mert a hétvégére megvásárolt mákos konzerv megmaradt részéből úgy döntöttünk, hogy mákos laskát csinálnunk, de mivel András nem akart még ezzel is foglalkozni, nekem kellett megfőzni. Miközben időnként értelmes dolgokról is beszélgettünk, és még egy nézeteltérésünk is akadt arra vonatkozólag, hogy a mákos laskát kristály- vagy porcukorral szokás enni, mert én állítottam, hogy felénk mindenki kristálycukorral eszi, ő meg bizonygatta, hogy sosem látott senkit azzal enni, mert ez csak porcukorral megy, így végül kénytelenek voltunk kiegyezni abban, hogy se ilyen, se olyan cukrot nem teszünk rá, hanem kitesszük mindkettőt mellé, és mindenki abból rak majd, amelyikből akar. Időközben, ahogy Tünde is megérkezett, elmondta, hogy ő is kristálycukorral szereti, így úgy nézett ki, hogy nekem lesz igazam, viszont Kriszta is a porcukros változatra voksolt, így mégiscsak döntetlen maradt. Ebéd után, amikor bevittünk mindent, kíváncsiak voltunk, hogy a nővér melyiket fogja elvenni, mert ez eldöntötte volna a kérdést, de ő annyira elszörnyülködött azon, hogy édes dolgot akarunk laskával enni, s nem csak hogy édeset, hanem mákot, ami eleve nem létezik ebben az országban, és számára még mindig a drogot idézi, hogy végül még csak meg se kóstolta, és helyette valamilyen murkos süteményt evett, amit valakitől ajándékba kapott. Szerintünk amúgy sokkal rosszabbul hangzik, hogy egy süteményben murok legyen, mint az, hogy valaki édes laskát egyen, mivel az a répatortás vicceket idézi, amiről sokan azt hittük, hogy ez csak valamilyen fantáziaszülemény, viszont itt valóban léteznek olyan sütemények, amelyek ebből készülnek, és szerintem sokkal furcsább, mint a mákos laska, amire amúgy végül semmilyen cukor sem kellett, mert ez a konzerves előre ízesített mák eleve annyira édes volt, hogy nem hiányzott hozzá semmilyen további édesítő.
Mosogatás után felmásoltam a hétvégi tengeres képeket, hogy oda tudjam adni a többieknek is, majd nekiálltam a szobatakarításnak, amit napok, már-már hetek óta halogatok, és nem azért, mert nincs hozzá kedvem, hanem mert sosem volt rá idő, most viszont már nagyon nagy szükség volt a rendre, így kiszedtem mindent a fiókokból, dobozokból, mindenhonnan, hogy átláthatóbb legyen az egész, és újrapakoltam mindent. Nem volt egy kimondottan rövid munka, bár még mindig nem tartott annyit, mint Kolozsváron amennyi időbe telt volna akár egyetlen fiókom vagy polcom kitakarítása, hisz itt egyértelműen sokkal kevesebb cuccom van, és bár folyamatosan gyűl, még mindig könnyebb ezt átrendezni, mint az otthonit, így lefekvésre már kész is lettem, és napok óta most először azt éreztem, hogy végre sikerült legalább egy dolgot megcsinálni, amit szerettem volna, és amire amúgy szükség is volt már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése