Ma volt az eddigi legfárasztóbb, de ugyanakkor legérdekesebb napom is. Úgy terveztem, hogy angolóra után hazamegyek, eszek valamit, imázok, délután ha kell, akkor leszedem az almát a kertben, majd írogatok néhány dolgot a számítógépen, aztán kötögetek, este meg olvasok, és egy viszonylag nyugodt, pihengetős napra számítottam, ehelyett eléggé zűrösre és pörgősre sikeredett. Ha valaki elmondta volna reggel, hogy estig kétszer Birmingham központjába is be fogok utazni, nem hittem volna el neki, pedig így lett.
Az angolórán többnyire az Egyesült Királyságról tanultunk, és ehhez a témakörhöz voltak különböző feladatok, meg egy hosszú és nehéz tesztet is meg kellett oldani. Ez után következett a szünet, amikoris én elfutottam az Abbeybe gyónni, mert szerdán és szombaton van meghatározva egy-egy félóra, amikor ott van a pap a templomban és lehet menni, így kihasználtam a szünetünket, mert már nagyon aktuális volt, hogy elmenjek egyet. Dickinson atya volt bent a gyóntatófülkében, és most is nagyon kedves és szeretetteljes volt, mint első alkalommal, olyan kedvesen és megértően beszélt, hogy egyáltalán nem szégyelltem még az angol dadogásomat se előtte, pedig szerintem elég szánalmas lehet, ahogy angolul próbálkozok ezekkel a dolgokkal, de akkor is nagyon jól esett az egész, és nagy örömmel jöttem ki a templomból. Visszasiettem az órára, hogy ne késsem le a második rész kezdését, majd ahogy véget ért mára az oktatás, hazamentem.
A nővér azzal fogadott, hogy András munkakereséséről kezdett kérdezgetni, mivel valamelyik cég visszahívta, s szeretne tovább egyeztetni vele az állással kapcsolatban, így amikor ő is hazaért az óráról, akkor felhívta a nővér a céget, én meg fordítottam, mivel a titkárnő beszélt telefonon a nővérrel, a nővér velem angolul, én Andrással magyarul, majd visszamondtam a nővérnek angolul a választ, vagyis egy eléggé hosszú és bonyolult láncon keresztül haladt az információ a leendő munkaadó és munkás között, mivelhogy ketten is közvetítettük az üzenetet közöttük. A lényeg az volt, hogy ők szeretnék, ha András náluk dolgozna, és még ma be kell vinnie a CV-jét meg egyéb különböző papírokat, és ha minden rendben, akkor holnap mehet majd egy eligazításra a leendő feladataival kapcsolatban. Mivel a nővér ragaszkodott hozzá, hogy menjek Andrással fordítani, felmentem összeszedni a dolgaimat, majd miután a nővér adott pénzt a vonatra, hogy bemenjünk vele a központba, el is indultunk. A helyet elég hamar megtaláltam, viszont mint ott kiderült, egyáltalán nem olyan egyszerű a helyzet, mint reméltük, ez ugyanis egy munkaközvetítő iroda, amin keresztül ez a cég is dolgoztat, és ők szűrik ki a feltételeknek nem megfelelő személyeket, így már a második mondatnál vissza akartak minket fordítani, mivel legalább hathónapos munkatapasztalat szükséges náluk a jelentkezéshez, az pedig Andrásnak nem volt meg, de miután szóltunk, hogy nekünk pedig telefonáltak, hogy ő holnap már akár kezdhetne is, telefonált egyet a nő, majd valószínűleg megtudhatta, hogy valóban felveszik így is, mivel ahogy letette a kagylót, elővett egy nagy bog papírt, s mondta Andrásnak, hogy töltse ki. Kelletlenül vette át a paksamétát és kezdte egyik oldalt a másik után kitölteni. Amit el lehet képzelni, arra mind rákérdeztek az egészségi állapottól kezdve banki adatokig, de még rengeteg egyéb papír is volt, mint például rövid intelligenciateszt egyszerű logikai, nyelvi és matematikai feladatokkal, meg hasonlók. Ahogy mindennek a végére ért és beadta, kiderült, hogy munkaadói ajánlás nélkül semmit sem lehet csinálni, szóval ahhoz, hogy tovább tudta folytatni a bejelentkezést és holnap elmehessen a céghez, mindenképpen szüksége van egy ajánlásra, és mivel az előző munkahelyéről nem kaphat, mert az messze van, a nővér kellett írjon egyet. Ezzel eljöttünk, és siettünk visszafele, mert még aznap délután hatig vissza is kellett azt vigyük, így szedtük a lábunkat az állomás fele. Közben szerencsére eszembe jutott, hogy haza kéne telefonálni, hogy tudjon róla a nővér, és ha már vesztünk is egy fél órát az oda meg ugyanannyit a visszaúttal, legalább arra ne kelljen pluszba várjunk, hogy megírja, így amíg utazunk haza, már nekifoghat, és hamarabb meglesz. Ez nagyon jó ötletnek bizonyult, mivel azután, hogy visszaértünk a házhoz, épp ittunk és faltunk valamit, és már kész is volt a papír, s fordulhattunk is vissza. Mondjuk ezt a plusz oda-vissza utat meg lehetett volna spórolni, ha a nővér előre megírja ezt, és leírja a bankszámlaadatokat is, ahogy a nő mondta a telefonban, hogy ezek kelleni fognak, de amikor rákérdeztem, és kértem, hogy írja meg, azt mondta, hogy nem fontos, és majd utólag is be lehet vinni, de mint kiderült, mégsem pont így volt a dolog, ezért még ma vissza kellett vinni a papírt. Közben az interjú miatt is aggódtam, amit korábban minden ott jelenlévővel elvégeztek, mert félő volt, hogy az angoltudással gondok lesznek, de ahogy odaértünk, szerencsére megoldódtak a dolgok. A nő, aki a délben ott volt, épp ellépett valahova, és szólt egy srácnak, hogy helyettesítse, az meg nagyon aranyos és kedves volt, mosolyogva kérdezett rá a hiányzó részletekre, aztán meg arra, hogy van-e Andrásnak nem tudom milyen biztonsági lábbelije meg fényvisszaverő mellénye, és mivel egyik se volt, mindkettőt adott neki csak úgy. Előkereste a megfelelő méretet, átnézett még minden papírt, és elment, az interjúra meg még csak rá se kérdezett, úgyhogy ezt megúsztuk. Közben visszajött a hölgyike meg egy másik nő, akik egy papírt adtak a címmel és időponttal, ahol meg kell jelenni holnap, de a biztonság kedvéért még le is rajzolták, hogy biztosan megtaláljuk. Miután mindez megoldódott, eljöttünk. A hazaúton még egyeztettünk erről meg néhány egyéb dologról. Igazából meglepő volt, hogy mennyire értelmes dolgokról is tudtunk ma beszélgetni, amikről amúgy általában nem lehet vele, és úgy érzem, hogy emiatt még egy plusz szempontból is nagyon eredményes volt a nap, hisz néhányszor lelki, hitbeli téma is szóba került. Nem utolsó sorban pedig valódi csoda, hogy eljutottunk oda, hogy valamelyik cég visszajelzett ilyen hosszú ideig tartó munkakeresés után, és hogy a mai nap bonyodalmas ügyintézéseit követően holnap valóban el is mehet a feladatokkal kapcsolatos bevezetőre és útmutatásra. Sajnos ő ezt egyáltalán nem értékeli, és elég negatívan látja a dolgokat, mert szerződése még mindig nincs, és bármelyik pillanatban visszamondhatják még, de én akkor is bízok benne, hogy nem volt hiábavaló a kéthavi imánk Tündével, és valóban meg is kapja ezt a munkát, ami remélhetőleg jó lesz, és meg fogja tudni tartani.
A hazaúton beléptünk még "fish & chips"-ezni, ami alatt továbbra is folyt a beszélgetés. Akkor épp a karizmatikusokat szidta, és bármennyire is szeretném, láttam, hogy nem tudom megértetni vele, hogy mi a lényeg, mert (akár a Bibliában is leírt) eléggé alapvető dolgokat nem fogad el kiindulva abból, hogy "a karizmatikusoknak nem lehet hitéletük, hisz az egész puszta illúzió és tömeghipnózis". Igazából nem tudok haragudni rá, amikor ilyeneket mond, egyszerűen csak sajnálom, hogy mennyire nem látja, hogy miről szól, és hogy még nem tapasztalhatta meg azt, amit mi, hogy még nem találkozott olyan bensőséges módon Istennel, hogy Ő megérinthette volna, és ilyenkor, amikor néha szóba hozza ezt a témát, mindig újra és újra azt érzem, hogy még többet kell imádkozzak érte, hogy ne az ítéletein keresztül nézze a világot, hanem megnyissa a szívét, és ő is átélhesse a Jézussal való találkozást.
Ahogy visszaértünk a házhoz már annyira késő volt, hogy épp csak egy pár percre ülhettem le, már kellett is indulni vissza misére, hisz a délelőttiről lemaradtunk mindketten az angolóra miatt. Igazából most tudatosítottam, hogy reggel óta, ahogy elindultam az iskolába, egyáltalán nem álltam meg, egyfolytában rohanás volt, és csinálni kellett valamit. Akkora volt a nyüzsgés, hogy csak este tűnt fel, hogy végül se imára se másra nem volt időm abból, amit amúgy szerettem volna. Mise után tudtam egy kicsit megszusszanni, és lelassítani, ugyanis szépen sétálva mentem haza mindenfélén gondolkodva. Nagyon jól esett a kellemes langyos levegőben kint lenni. Olyan csodálatosan szép idő volt ma is, hogy kár lett volna sietni. Napközben is meleg volt, de most este meg különösen kellemes volt az idő. Az utolsó két-három nap végig nagyon kiváló volt az időjárás, meleg volt, napsütés, és kedves lágy szellő, a néhány héttel ezelőtti 13 fokhoz képest maga volt a nyár. Nagyon jól esett ez a kis séta, lassan mentem, hogy minél többet lehessek kint, kicsit nézelődtem még, aztán bementem a házba, és felmentem a szobába. Nagyon fáradt voltam, mert rengeteget rohantam ma, de mégis nagyon szép nap volt ez, és nem utolsó sorban eredményes. Őszintén remélem, hogy András valóban megkapja ezt a munkát, és szeretni fogja, és imádkozom érte, hogy felismerje benne Isten ajándékát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése