53. nap - kókuszreszelék

Éjjel egykor mentem aludni, ami eléggé ritkaságszámba megy az utóbbi időben, mert sokszor feküdtem le annál később. Ma megint nekem kellett főzni, így 8:40-re húztam órát, hogy kilenc körül kezdhessem a munkát a konyhában, de mivel hamarabb feküdtem, hétkor magamtól felébredtem. Annyira megszokta a szervezetem az 5-6 óra alvást, hogy már hétkor jelezte, hogy neki elég volt, pedig hétköznap se kelek 7:40 előtt, így mikor láttam, hogy még korán van, átfordultam a másik oldalra, és nyugodtan aludtam tovább egy ideig, viszont nyolcnál tovább sehogy se bírtam szundítani, így egy idő után aztán felkeltem, és lementem reggelizni, és rögtön utána elkezdtem előkészíteni az ebédhezvalókat, ami mint utólag kiderült, nagyon is jó dolognak bizonyult, ugyanis alig lettem meg mindennel. Mivel lassan a menüm végére kezdtem érni, úgy döntöttem, hogy olyasmit főzök, amiket már korábban is csináltam, és mivel találtunk karalábét a lengyel boltban, ezért azt választottam levesnek, és marhapörköltet másodiknak, desszertnek pedig ismét kókuszgolyó készült a múltkori sikerére való tekintettel. Először az édességnek fogtam neki, de amikor a golyók fele elkészült, elfogyott a kókuszreszelék, amibe bele kellett volna forgatni, és nem nagyon tudtam, hogy mitévő legyek. Épp akkor került elő Tünde, amikor még volt egy kevés, de már láttam, hogy fogytán van, és megkérdeztem, hogy nem lépne-e el a közelben levő üzletig, hogy vegyen egy csomag kókuszreszeléket. Ő szívesen elment volna a miséig hátralévő harminc perc alatt, de mire elkészült, kiderült, hogy nincs meg a pénztárca, amiből a pénzt ki kéne venni, ugyanis Krisztánál maradt a pénteki vásárláskor. Kitaláltuk, hogy akkor megveszem a saját pénzemből, és majd visszakapom az árát, de közben már annyira eltelt az idő, hogy nem biztos, hogy visszaért volna vele, így azt mondtam, hogy menjen nyugodtan misére, én pedig megveszem, és elindultam az üzlet fele. Bementem, körbenéztem mindent, de semmi hasonlót nem láttam. Egy fekete férfi megkérdezte, hogy segíthet-e, mire mondtam, hogy kókuszt keresek, és odavezetett a kókusztejhez. Mondom, hogy nem ezt, hanem azt ami nem folyékony, vagyis szilárd darabok vannak benne. Erre mutatott egy kartondobozt, amire szintén kókusz volt rajzolva, de ahogy megfogtam, azt éreztem, hogy egy nagy kemény darab, és nem puha, mint a kókuszreszelék, vagyis valószínűleg egybe van beletéve egy nagyobb darab a kókusz fehér húsából. Mondtam, hogy ez még mindig nem az igazi, de reszelékük nem volt, így kijöttem. Azt néztem, hogy ha visszamegyek a házig, és onnan aztán a főutcáig, ahol a boltok vannak, az nagyon hosszú út, viszont találtam egy rövidebbet, ami srégen vitt arrafelé. Elindultam hát az Arthur Road-on, ahol amúgy egészen szép házsorok voltak. Ahogy véget ért az utca, szintén találtam egy üzletet, ahol egy indiai férfi árult, és miután itt sem találtam, amit kerestem, és hozzá fordultam, ő is csak kókusztejet tudott mutatni, így továbbmentem. Lassan már azon kezdtem gondolkozni, hogy mi történhetett, hogy sehol sincs kókuszreszelék, pont amikor kellene és sürgős is. Ahogy elértem a főutcát, láttam, hogy nyitva van a Coop, ami annak ellenére, hogy eléggé drága, nagyon jól fel van szerelve, tehát ha valahol találok ilyesmit, akkor itt biztosan, azon kívül meg ez eléggé sürgős is volt most, így hát bementem, de ott sem jött egyből szembe, hiába néztem végig egy egészen hosszú sort. Egy árut pakoló bácsitól kérdeztem meg, aki elég hosszas keresgélés után végül megtalálta, de nagyon örültem, hogy legalább megvan, és még akciós is volt, úgyhogy kifizettem a két tasaknyi kókuszreszeléket, és sietve mentem vissza. Útközben arra gondoltam, hogy még jó, hogy nem Tündét küldtem, mert biztosan lekéste volna a miséjét, hisz kb. negyven percbe telt ez a kis bevásárló kiruccanás, és komolyan aggódni kezdtem, hogy időben meglesz-e az ebéd, ha még csak most teszem oda főni a pörköltet. Ahogy visszaértem, egyből nekifogtam annak, és csak azután folytattam a desszertet, mikor már főtt a víz a húson. Egy idő után aztán a levest is odatettem főni, és a vizet a laskának, majd megterítettem az asztalt. Volt egy pillanat, amikor észrevettem, hogy kb. félórám van még, vagy talán kicsit több is, és gyakorlatilag minden elő van készítve, nagyjából minden időben főni kezdett, úgyhogy akár még annak is megvan az esélye, hogy időben elkészüljek, amit a vásárlás utáni lemaradáskor nem hittem volna. És csodák csodája, valóban minden meglett, néhány dolog épp az utolsó percben, de akkor is időben elkészültem most először, amióta itt vagyok, aminek nagyon örültem. A hús volt a legkritikusabb, ami kb. két és fél órát főtt, de nem is csoda, mert épp ma jöttem rá, hogy mennyire gyenge ez a kályha. Az már korábban is feltűnt, hogy otthon minden hamarabb elkészül és szemmel láthatóan erősebb a tűz is, viszont csak most vettem észre, hogy mekkora  a különbség, ugyanis a víz, amit odatettem a laskának, és maximálisra felhúztam hozzá a tüzet, így sem kezdett lobogni, mikor főtt, egyszerűen nincs annyi ereje és hője a kályhának, hogy lobogni kezdjen a víz, csendesen fődögélt, míg elpárolgott belőle valami öt centi, ekkor tudatosítottam, hogy ő valójában most épp fő, csak nagyon diszkréten csinálja, így aztán beletettem a laskát, ami meglehetősen hosszas várakozás után aztán végül mégiscsak elkészült. Az ebéd amúgy most is ízlett a többieknek, és nekem is nagyon jól esett.

Délután ismét kötöttem egy keveset, bár most kivételesen kint a kertben, mert szép idő volt, és a nővér is szólt, hogy menjünk ki, azon kívül meg holnaptól ismét borúsabb, esősebb idő várható, úgyhogy mostmár tényleg minden kicsi napsugárnak örülni kell, és lehetőleg kihasználni, mert ha esik az eső, úgyse lehet kint ülni. Délután aztán elmentem misére, és este ma is volt közbenjáró csoport, ami most sem volt rossz, bár nem ez az a program, ami különösebben feltölt, egyszerűen csak ott vagyok. Ahogy kijöttünk, beszélgettünk még egy keveset a lányokkal könyvekről meg filmekről, aztán elváltunk, és mindenki ment a maga dolgára.