Ma a tegnapinál kicsivel jobb volt a kedvem, de szintén eléggé fárasztó napom volt, és ma sem sikerült jól beosztani az időt. Reggel a hagyományos módon zajlott minden egészen a miséig. A mise végén ma is volt szentségimádás, de sajnos, most semmilyen dalt nem játszottak hozzá az elején, ami eléggé elszomorított, mert kezdtem megszokni és megszeretni ezeket a szép dalokat, és vártam, hogy ma vajon mi lesz, de semmi se szólt. Két elképzelésem van magyarázat gyanánt, az egyik az, hogy kifogytak az Ave Mariákból (ebben az esetben viszont játszatnának akár másmilyen dalt is, de szerintem mindenképpen kellene valami), a másik lehetőség pedig az, hogy ezentúl egyáltalán nem lesz semmilyen dal ilyenkor, mert csak az első héten mentek ezek, amikor ismét újrakezdték a nyári szünet után a szentségimádásokat, és ez kimondottan az első hét jellegzetessége (személy szerint amúgy nagyon sajnálnám, ha ez így lenne, mert tényleg nagyon hiányzik nekem onnan az a zene és azok valóban nagyon szépek voltak).
Mise után tízóraiztunk, majd elmentünk a nővérrel, hogy beírasson minket az orvoshoz is. Meglehetősen furcsának tűnik, hogy itt úgy lehet mindenhova beiratkozni, hogy még egy személyit vagy útlevelet se kérnek, még csak megnézésre sem, nemhogy lemásolásra, leellenőrzésre, stb. Úgy iratkoztunk be pénteken a könyvtárba meg sportközpontba, most meg az orvoshoz, hogy senki még csak azt se kérdezte, hogy melyik országból vagyunk, nemhogy személyi iratokat vizsgáljanak. Ez a nagy bizalom nekem eléggé szokatlan, mert otthon a legbanálisabb igazoláshoz és kéréshez is hivatalos papírok másolatának halmazát kell mellékelni, és néhányat még eredetiben is bemutatni, bár ez attól függ, hogy épp miről van szó. A lényeg az, hogy a nővér igazolta, hogy itt lakunk Erdingtonban, mert ez az egy, amit mindenhol kérnek, azon kívül meg csak egy egyszerű nyomtatványt kellett kitölteni, és más kész is volt. Ez után elvittünk még valamilyen függönyöket az egyik üzlethez, ahol bevették őket eladásra, és adtak értük kereken egy egész fontot a 19 kilóért. A nővér nem várta meg a pénzt, elindult hamarabb, s ott hagyott minket Tündével. Amikor végeztünk, elmentünk még órát nézni, mert Tünde hetek óta keresi, hogy hol vehetne egyet, és volt nekem egy ötletem, ahol végül talált is, majd benéztünk még egy üzletbe, ahol rendkívüli akció volt, mivel három könyvet adtak egy fontért, és a nagy választékból Tünde is talált egy neki valót, meg én is két izgalmasnak ígérkező könyvet, így hirtelen két újabb darabbal gyarapodott az egyéni angol nyelvű könyvtáram.
Miután itt végeztünk, visszamentünk a házhoz, majd evés után újabb nemes feladat várt ránk, mégpedig a garázs lomtalanítása. Már amikor idejöttem, volt egy elég nagy rakás lom a fal mellett, ami kidobásra várt, és amióta a nővér szobájának a felújítása elkezdődött, a teljesen üres középső tér is hatalmas szemétheggyé változott, amibe ugyan számos olyan bútor is került, amit otthon senkinek eszébe se jutna eldobni, itt viszont már réginek és használtnak számít, úgyhogy kidobásra ítélték. Az ilyen jellegű nagyobb lomszerű szemetekhez amúgy külön tartálykocsit szokás errefele hívni, ami leteszi a konténert az udvarra, egy hét alatt belepakolnak a háziak minden szemetet, és utána elviszik azt ugyanúgy kocsival, ahogy hozták. Hozzánk pénteken érkezett meg a lomok méretéhez képest amúgy meglehetősen is kicsi tartály, és mivel nem esett az eső, most volt a legalkalmasabb ennek a megpakolása. Az volt a eredeti elképzelés, hogy Tündével ketten elkezdtük kihordani bele a kisebb dolgokat a garázsból, és megrakjuk az egyik oldalát úgy, hogy másnap András még bele tudja tenni az ágyat, meg az egyéb nehezebb dolgokat, és ha minden jól megy, akkor még a matrac is ráférjen a tetejére. Nem tudom, hogy mennyire fog mindez összejönni, ugyanis ma elég sokáig hordtuk a dolgokat a konténerbe, de egy idő után egyre inkább látszott, hogy a garázsban lévő két nagy halomból még csak az egyiket tudtuk beletenni, s az már kétharmadig megtelt vele, úgyhogy ahogy azt az oldalt befejeztük, rögtön le is álltunk, hogy másnap majd Andrással együtt nézzük meg, hogy a nagyobb hegyből mit és hogy tudunk még úgy beletenni, hogy lehetőleg minél több beleférjen, mert én egyre inkább kétlem, hogy az egészet bele lehetne zsúfolni.
Amúgy a délután egészen jól eltelt ezzel, és mire a virágoknak is friss vizet tettem, arra már alig volt egy kis idő ebédig. Evés után ismét a szokásos mosogatás következett, majd mire le akartam menni imádkozni a kápolnába (mivel a mai elintéznivalók miatt eddig nem volt rá lehetőség), arra kiderült, hogy két csoport is érkezni fog délután hozzánk valamilyen megbeszélést tartani, az egyikük a kápolnában, a másikuk pedig a tévészobában, így erről is le kellett mondjak, és felmentem a szobába, hogy legalább ott megtarthassam az imaidőmet, de közben jelentkezett anyukám, és több sürgős megbeszélnivalónk is volt, úgyhogy elég sokáig beszélgettünk, ami ugyan jó volt, mert tényleg fontos dolgokról volt szó, meg néha az otthoniakkal is beszélni kell, de mire tíz előtt egy kicsivel elbúcsúztunk, az volt bennem, hogy már megint eltelt egy nap, amikor legalább három dolgot szerettem volna mindenképpen csinálni, és azokból nem jött össze egyik se, és még a napi ima is elmaradt, most meg már menni kellett tusolni, mert azt később nem lehet, és mire minden lejár, arra ismét lefekvésidő van. Nem tudom, hogy én csinálok-e valamit nagyon rosszul, vagy a sok hirtelen és éppen aktuális (többnyire közösségi) tennivalók miatt, de az lényeg, hogy egyfolytában csúszik ki az idő a kezemből, és mindig este eszmélek rá, hogy már megint nem tudtam semmit se csinálni abból amit szerettem volna, és tény, hogy úgymond a közösség igényei és feladatai szerint osztjuk be az időnket is, meg nem mi döntjük el legtöbbször, hogy mikor mit csinálunk, és tény, hogy minden mai tevékenységnek is jelentősége volt, de akkor is azt érzem, hogy csak úgy eltelt a nap ezekkel az apróságokkal, és nem igazán volt időm megállni se, nemhogy imádkozni, pedig ez így nagyon nem jó, és annak ellenére, hogy a mai feladataimat többnyire szívesen végeztem, nem tudom, hogy oszthatnám be mégis ennél jobban az időmet úgy, hogy mindenre jusson, ami fontos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése